2015. május 30., szombat

Salgótarján, úton az országos hírnév felé


ÉTER Plusz – Tehetségre hangolva

Május 29-30. Eger, Bolyki völgy. Idén tízedik alkalommal hangolnak feltörekvő zenészek az ÉTER PLUSZ - Tehetségkutató Fesztivál versenyén. Kiváló zsűri, exkluzív helyszín, szakma és tehetséggondozás. ÉTER-Plusz. FESZT!Eger, Music Hungary. Minden, ami zene.

A salgótarjániak számára nem ismeretlen az ÉTER Fesztivál. Az egykoron Salgótarjánból indult tehetségkutató fesztivál, olyan zenekarokat hozott el városunkba, mint az Akela, a Wisdom, a Subscribe, Kowalsky meg a Vega és a Road. Amit viszont talán kevesebben tudnak, hogy az ÉTER Fesztivál mára a szakma egyik legelismertebb tehetségkutatója. Magyarországon az ÉTER Fesztivál az, amely mellé igazán odaállt a Sziget, mert meglátta benne a lehetőséget. Az ÉTER Fesztivál és a Feszt!Eger közötti kapcsolatot az jelenti, hogy az ÉTER Fesztivál ötletéből jött létre a Feszt!Eger, valamint az Éter Workshop szakmai konferenciából született meg a Music Hungary is. A Music Hungary által, a Pro Art és a Sziget produkció segítségével, ma már minden évben olyan konferenciát rendeznek, amely a magyar zenei ipar krémjének szól. Egyszóval, ha a kapcsolatot vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy a salgótarjáni ÉTER Tehetségkutatóból született meg a Music Hungary, és ebből született meg a Feszt!Eger is. Ez a hármas rendezvény a mai napon is valójában egy rend, csak más-más célközönségnek szól.
Tóth Tibor a Sziget szolgáltatásfejlesztési igazgatója és a VOLT Fesztivál igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az ÉTER Fesztivál minden évben közelebb kerül ahhoz, amilyenek lennie kell egy fesztiválnak.  Azt pedig, hogy milyennek kell lennie a végső értékelésnél, majd úgy is mindenki saját magának értékeli. Az ÉTER-t elég közelről látja, már három éve és a sikere, annak a szívós munkának köszönhető, amelyet Jakab Jácint és csapata csinál. Véleménye szerint igény van a tehetségkutatásra és azon kell dolgozni, hogy ezt bele lehessen illeszteni egy tehetségkutató lobby rendszerbe. Úgy látja, az ÉTER már egy ilyen számító tehetségkutató szintjére emelkedett az elmúlt években, már számolnak vele a zenekarok. Tudnak róla, készülnek rá. „Ez már egy jól működő fesztivál, de a szakma dönti el mindenről, hogy van-e vagy nincs. És, arra hogy a szakma is még inkább elismerje, úgy gondolom erre igen jó esélye van az ÉTER-nek” –tette hozzá.


Tóth Tibor a Sziget szolgáltatásfejlesztési igazgatója és a VOLT Fesztivál igazgatója


A show folytatódik!

Május 29-én, újra megnyitja kapuit Egerben a Bolyki-völgy. Három napon át hamisítatlan fesztiválhangulat uralja Eger városát. A szállások már csordultig vannak. Aki tavaly ott volt, idén is biztos ott lesz. A tavalyi nagy sikerű rendezvény több ezer résztvevővel, rangos konferenciával és több mint 300 feltörekvő zenésszel büszkélkedhet. A sikerről gondoskodott az első osztályú fesztiválhelyszín, a magas színvonalú szakmai munka és a hamisítatlan fesztiválhangulat.

Idén 18 feltörekvő zenekar és 10 DJ száll versenybe az ÉTER Plusz színpadán. Este 3 nap alatt összesen 3 színpadon több mint 15 nagy zenekar lép fel. A koncertek után Dj-k és buli hajnalig. Napközben tehetségkutató, este fesztivál.  A versengő zenekarokat olyan neves zenészek, szakemberek értékelik, mint Nagy Gábor, énekes, dalszerző, a Wisdom zenekarral körbeturnézta Európát. Újfalusi Gábor, a Hangfoglaló és a Magyar Művelődési Intézet közművelődési igazgatója. Temesi Berci – az RTL Klub zenei rendezője, számos nívós díjjal rendelkező basszusgitáros. Zenei rendező, zenekarvezető, zenész. Tadeusz Rieckmann - A Dalriada dobosa, vokalistája, a Sunwharf énekese, szövegírója. Nagy Nono Norbert - Session zenész, gitár tanár, Shamanize Records Angol zenei kiadó művészeti vezetője. A Zanzibar, Folkree, Norbos Lobos és az Ann my Guard gitárosa. Oláh Szabolcs, Fonogram-díjas dalszerző-szövegíró, zenei producer, előadó. Az after@all prog. rock és a HAELO zenekarok alapítója.  Este átveszik a színpadot az ország legnagyobbjai: Tankcsapda, Road, Kowalsky meg a Vega, Vad Fruttik, Péterfy Bori & Love Band, Kiscsillag, Quimby, Anna and the Barbies, Irie Maffia. Ott lesznek az ÉTER Feszt tavalyi legjobbjai is: Face Today, Fatal Error, HungaRiddim. Tehetség, zene, egri bor. Exkluzív környezet ÉTER-Plusz, Feszt!Eger, Music Hungary. Minden, ami zene.


Szakma és tehetséggondozás

Az ÉTER Plusz az országban egyedül álló módon ötvözi a versenyt a tehetséggondozással és szakmai műhelymunkával. A bemutatkozás lehetőségén túl, az ÉTER Workshop lehetőséget teremt a közös gondolkodásra a zenei ipar jeles képviselőivel és elismert zenészeivel. Az országban ez az egyetlen tehetségkutató, ahol a feltörekvő zenészek találkozhatnak a szakmával. Az ÉTER Workshop idén a Cseh Tamás Programirodával együttműködve valósul meg. A résztvevő együttesek itt értesülhetnek először a feltörekvő zenekarokat érintő legfontosabb támogatási lehetőségekről. A szakmai műhelyek témái: tehetséggondozás, jogvédelem, lemezeladás, színpadi kulisszák és a piacra jutás. A zenészek megélhetési lehetőségei Magyarországon. Hangfelvételek, lemezkiadás, jogdíjak. A workshopon a zenészek kipróbálhatják a profi hangszereket és megismerkedhetnek a zenei piac technikai újdonságaival.
Az országos verseny, országos díjakkal büszkélkedhet. A résztvevők Sziget, Balaton Sound, A38 fellépési lehetőséggel, ajándék HD videoklippel, stúdió órákkal és nagy értékű tárgynyereményekkel indulhatnak útnak az ÉTER Pluszról. A nyertes csapat esélyt kap a Hangfoglalás 1 millió forintos díjának elnyerésére, illetve interjút készít vele a HammerWorld magazin.


Úton az országos hírnév felé

Az ÉTER Pluszt bár idén már a harmadik éve rendezik Egerben, Salgótarjánból indult. A Fesztivál gondolata 2004-ig nyúlik vissza, Salgótarjánba. Ekkor rendezte meg Jakab Jácint, a fesztivál kitalálója és egyben főszervezője az első tehetségkutatót Salgótarjánban. Ebből alakult ki az ÉTER Fesztivál, amely 2007-ben már észak-magyarországivá, az azt követő évben pedig országossá nőtte ki magát. Az első nagy siker szintén Salgótarjánhoz kötődik. 2007-et írtunk. Délután 3-kor teltház volt a salgótarjáni Bányász Művelődési Házban. Nagyságrendileg 300-400 résztvevő szurkolt a versenyző zenekaroknak. Ekkor indult el az a folyamat, amely végül mostanra az ország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb könnyűzenei tehetségkutató fesztivállá tette az ÉTER-t.
Ahhoz, hogy a fesztivál tovább fejlődhessen 2013-ban el kellett vinni Salgótarjánból, így átköltözött Egerbe. A szervezőknek sikerült jó kapcsolatot kialakítani Eger Megyei Jogú Várossal, aki nagyon fontosnak tartotta azt, hogy minél több fiataloknak szóló program legyen a városban, így támogatta az ÉTER fesztivált is. A Szigettel való együttműködés 2012 őszén indult, amikor Jakab Jácint felkereste Gerendai Károlyt a Sziget ügyvezető igazgatóját és Tóth Tibort a Sziget szolgáltatási igazgatóját. A Sziget meglátta a lehetőséget ÉTER Fesztiválban és mellé állt.


A kulisszák mögött

Már az is nagy szó, hogy egy fesztivál tíz évig fenn tud maradni Magyarországon. Főleg, hogy egy tehetségkutatóról van szó. A kulcsszavak: közvetlenség, vendégszeretet, odaadás és alázatosság. Egy jól működő rendszer. A tehetségkutató keretében sikerült egy olyan rendszert kitalálni, amely igazán vonzóvá tudta tenni a feltörekvő zenekarok számára a fesztivált. AZ ÉTER-t kezdetektől az a szellemiség jellemezte, hogy senki se menjen el üres kézzel, aki bekerül a tehetségkutatóra. Minden egyes tehetség fontos volt. A szervezők mindenki számára szerettek volna lehetőséget biztosítani. Jakab Jácint több mint 10 év távlatából elmondta, hogy mára sikerült egy olyan csapatot összeszervezni, ami mondhatni kinevelte saját magát fesztiválszervezővé, színpadmesterré, vagy éppen IT-ssá. Mindenné, ami kell a jelentkezéshez, egy konferencia, vagy a fesztivál lebonyolításához. Ezeket a feladatokat 19 és 30 év közötti salgótarjáni fiatalok szervezikSaját szabadidejükben, önkéntes alapon.
És egy fesztivált meg kell szervezni… Ha kell, akkor 0-24-ben dolgoznak azért, hogy az adott fesztivál megfeleljen az igényeknek és egy szerethető dolgot hozzanak létre. Bárki, aki jelentkezik a tehetségkutatóra, vagy eljön a Feszt!Egerre azt tapasztalhatja, hogy egy igazán kiváló csapat dolgozik. Olyan fiatalokkal, olyan szervezőkkel veszik körbe magunkat, akik elszántak, tehetségesek és kellőképpen kreatívak. Mind a feltörekvő zenekarokkal szemben, mind pedig az érdeklődőkkel szemben megfelelő vendégszeretet tanúsítanak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése